Robert Thorn, az Amerikai Egyesült Államok római nagykövete megtudja, hogy felesége halott fiúgyermeket hozott a világra. Ahelyett, hogy közölné Katherine-nel a rossz hírt, Robet inkább úgy dönt, hogy a katolikus egyházon keresztül inkább örökbefogad egy újszülöttet. A gyermek…

Imádnivalóan rosszindulatú teremtményekből áll a galád család. Gomez és a felesége, Morticia két komisz kölyköt nevel, és néhány fura szerzet él még velük egy tető alatt. Addamsék mindent elkövetnek, hogy minél visszataszítóbbnak tűnjenek a külvilág számára. Ezt azonban…

Húsz év telt el Dumb és Dumber feltűnése óta, ám a két hős ez idő alatt egy cseppet sem változott - legalábbis ami az agyi kapacitásukat illeti. Dumb katatón állapotban, egy szanatóriumban múlatja az időt, mióta álmai asszonya elutasította, Dumbernek pedig sürgősen új vesére…

A Fikász család megszállja a Balaton-partot. Pista (Szarvas József) és Csárli (Növényi Norbert) ezúttal egy romos kastélyt szeretnének szállodává alakítani. Bár előre figyelmeztetik őket, hogy a kastély el van átkozva, ők kölcsönöket felvéve nekilátnak a munkálatoknak.…

A jó zsaru nem feltétlenül barázdált arcú, kemény figura. Létezik egy különlegesen kiképzett speciális egység, amelynek a tagjait olyankor vetik be, amikor egy rejtély szálai kamaszok közé vezetnek.Schmidt és Jenko (Jonah Hill és Channing Tatum) csak nemrég fejezték be a…

Terroristák eltérítenek egy repülőt. A túszul ejtett utasokért cserébe Radek tábornok szabadon bocsátását követelik. Jó megoldás nincs: ha ugyanis nem engedik szabadon Radeket, a terroristák módszeresen ki fogják végezni az utasokat, amennyiben teljesítik követelést, az…

A sorozat főhőse Tru Davies (Eliza Dushku), aki egy hullaházban dolgozik éjszakai műszakban. Esetenként a halottak segítséget kérnek Trutól, és ezzel újrakezdődik a nap, és Tru megpróbálja megakadályozni a halálesetet. Mindemellett alkalma nyílik bizonyos személyes helyzeteket…

Helen Keller (Hallie Kate Eisenberg) halmozottan hátrányos lány, akit kezelhetetlen állapota miatt szülei teljesen elzárnak a külvilágtól. Helen csupán dührohamaival képes kommunikálni és ezért szülei már az intézeti elhelyezésén gondolkoznak. Ekkor lép be az életükbe Anne…

1941 egyik estéjén Shlomo, a falu bolondja világrengető hírekkel tér haza: a nácik a szomszédos települések összes zsidó lakóját ismeretlen helyre deportálják. Az ő falujuk a következő a listán. Az öregek tanácsa a rabbi vezetésével még aznap este összeül, hogy…

süti beállítások módosítása